Hírek KISOSZ Küldöttgyűlés Kaposváron. Kitüntetéseket adtak át.
A borstratégiában is segítene a vállalkozók érdekképviselete
Várják már a vendéget a tóparton
Megtartotta idei első küldöttgyűlését a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy Megyei Érdekképviselete kedden. A rendezvényen az elmúlt esztendőt értékelték a szakemberek, s kijelölték az idei év céljait is.
Az előző évekhez hasonlóan az idén is aktívan dolgozunk azon, hogy tartalommal töltsük meg a somogyi borstratégiát - mondta Kertész Rezső, a Kisosz Somogy Megyei Érdekképviseletének társelnöke a keddi küldöttközgyűlésen. - Azon vagyunk, hogy minél több kereskedő és vendéglátóipari szolgáltató kínáljon jó minőségű somogyi borokat, ehhez minden információval ellátjuk tagjainkat.
Ezzel kapcsolatban az ülésen részt vett Biró Norbert közgyűlési elnök elmondta: nagy probléma, hogy a borvidéken megtermelt szőlő 60-70 százaléka elhagyja a térséget és másutt készül belőle bor. - Ezt felismertük és elkezdtünk a megoldáson gondolkodni, amelybe a Kisosz is bekapcsolódott - mondta Biró Norbert. - Ahhoz, hogy az ország más vidékein is balatoni bort vegyenek, először a somogyiakat kell rávennünk erre, bemutattuk már a nedűket a kaposváriaknak. Ezért jött létre a Somogyi Borfesztivál - amelyet az idén is megrendezünk 16 borászattal - majd egy kifejezetten a vendéglátósoknak szóló bormustrát tartottunk. Ezzel sikerült lehetőséget teremteni a megye vállalkozóinak, hogy ismerkedjenek a nedűkkel és kapcsolatot alakítsanak ki a borászokkal.
A küldöttgyűlésen négyen kaptak hosszú időn keresztül végzett szakmai munkájukért Kisosz emlékplakettet, így Fodor Tünde kaposvári vállalkozó, Tácsikné Kenesei Lavínia siófoki kereskedő, étterem-tulajdonos, Boros László nagyatádi kereskedő és Kódai Attila Kisosz-tag. Rajtuk kívül az érdekképviseleti törekvéseit támogató közéleti munkájáért Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is kitüntetést vehetett át a Küldöttközgyűlésen.
Munkaerőből egyre nagyobb a hiány, főként a Balatonnál, nincs elegendő megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező motivált dolgozni akaró.
Ugyan még van idő a szezonkezdésig, de a vállalkozóknak már most azon kell gondolkodniuk, miként oldják meg a nyitást. Munkaerőből ugyanis egyre nagyobb a hiány, főként a Balatonnál. - Nincs elegendő megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező motivált munkavállaló - mondta el kérdésünkre Tácsikné Kenesei Lavínia siófoki vállalkozó. - S ugyan tudják ezt a vendégek, mégis a Balatonra érkezve figyelmen kívül hagyják ezt a tényt. Olyan magas szintű vendéglátást várnak el tőlünk, amelyet még egy éves vendéglátóhely sem biztos, hogy biztosítani tud, egy szezonális pedig még kevésbé.
Tácsikné Kenesei Lavínia szerint a fiatal szakemberek már külföldön dolgoznak. - Ők már nem ragaszkodnak a gyökerekhez, szerintem a családi kötelék sem olyan fontos számukra - mondta a siófoki étterem és vitorláskikötő tulajdonosa. - Abban bízom, hogy a most negyvenes külföldön dolgozók már elértek egy olyan szintet, hogy hazajönnek és értékelni tudják azokat a béreket, amelyeket Magyarországon tudunk nekik nyújtani. Sok kollégától hallom, hogy szívesen jönne haza és reménykednek.
Forrás: sonline.hu- 2018.04.17. cikk és Somogyi Hírlap 2018.04.18. cikk
2018-04-18 további híreink |